Cserkészetről

Kik vagyunk?

A cserkészet önkéntes, vallásos, pártpolitikától független ifjúsági mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint vallási meggyőződéstől függetlenül. 

A cserkészet a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalma. A világ több, mint 200 országában 38 millió cserkész dolgozik egy közös célért: segíteni a gyermekeket és fiatalokat, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak. 

Mit csinálunk?

A magyarországi cserkészmozgalom célja, hogy a társadalmat olyan életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges polgárok alkossák, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos nevelése által az Isten felé növekedjenek. Ennek érdekében életmodellt nyújtunk, illetve ifjúságnevelést végzünk önkénteseink segítségével. Magyarországon a helyi közösségekkel együttműködve 7 éves kortól mindenki számára nyújtjuk ezt, aki nyitott elveinkre és közössége életében tevékenyen részt vállal. Mindehhez saját nem-formális nevelési módszerünket, a cserkészmódszert hívjuk segítségül, amely a következő elemekből áll:

  • a kisközösségi (őrsi) rendszer,
  • fogadalom és törvények,
  • a cselekedve tanulás,
  • folyamatos és ösztönző, vonzó és hasznos programok főként a természetben,
  • a magyar kultúra ápolása különös tekintettel népi hagyományainkra. 

A cserkészet pedagógiai alapjait több, mint 100 éve fektette le az angol Robert Baden-Powell, de kiscsoportos rendszeren és cselekedve tanuláson alapuló cserkészmódszer aktuálisabb, mint valaha!

Értékeink a cserkészet maghatározásából, az alapelveiből és a céljából, a módszereiből fakadnak. Azonban hozzátesz még sok dolgot a múltunk, a hagyományaink és azok az értékek, amelyek máshonnét kerülnek látókörünkbe, de magunkénak tartjuk.

Nevelő mozgalomként értékünk a nevelés, az önnevelés, és az ezekből fakadó fejlődés.

Alapelveink szerint értéknek tartjuk a kötelességteljesítést.

A cserkészetért végzett munkánkat meggyőződésből végezzük, alapvető érték tehát az önkéntesség.

Értékünk a vallásosság, a személyes istenkapcsolat, az erkölcsös életvitel.

 

A cserkésztörvények alapján a következő értékeket tűzzük magunk elé célul:

1. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond. - becsület

2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik. - kötelességteljesítés

3. A cserkész, ahol tud, segít. - segítőkészség

4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint. - testvériesség

5. A cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú. - lovagiasság

6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket. - természetszeretet

7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik. - engedelmesség

8. A cserkész vidám és meggondolt. - vidámság

9. A cserkész takarékos. - takarékosság

10. A cserkész testben és lélekben tiszta. - tisztaság

A cserkészfogadalom letételével a törvénytartásra, a törvények betartására való szüntelen törekvésre teszünk fogadalmat. A fentiekből is kitűnik, hogy a cserkészet nem csupán a személyiség egy-egy vonására szeretne hatni, hanem az egész embert fejleszti. Az érdekes és hasznos programok, a közösségben megélt élmények, a folyamatos tanulás és a cserkésztörvények együtt biztosítják, hogy a cserkészet egy folyamatos önképzést követelő életmodell legyen, mely nem ér véget a felnőtté válással, hanem a fogadalom megszegéséig vagy életünk végéig tart.

 

Naptár

április 2024
keszcsszva
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930

Hírfolyam

2023/2024

Évkezdő csapatprogram - szeptember 23.

Országos Cserkésznap - október 14.

Őszi tanyázás - október 20-23.

Csapatkorcsolyázás - január 13.

Csapatfarsang - február 10.

Tavaszi tanyázás - április 4-7.

Karbantartó hétvége - június 15-16.

Előtábor - július 12-15.

Csapattábor - július 15-24.

Támogatóink

 

 

Adó 1% nyilatkozat

Magyar Cserkészszövetség

A 400. sz. Szent Péter és Pál Cserkészcsapat a Magyar Cserkészszövetség tagja.

www.cserkesz.hu

Vezetőknek

E-mail küldés a webmesternek 400. sz. Szent Péter és Pál Cserkészcsapat Impresszum